Egyre meghatározóbb az emberi kapcsolatokban a technológia szerepe, és bizony sok emberben felmerül az a kérdés, hogy vajon közelebb hoz tud hozni minket egymáshoz vagy inkább eltávolít? A válasz viszont megosztó és nem feltétlenül egyértelmű, hiszen egyszerre van jelen mind a két hatás a mindennapjainkban.
Amit nem is kérdés az az, hogy a technológia által könnyen át tudjuk hidalni a távolságokat és olyan emberekkel is kapcsolatot tudunk tartani vagy éppen teremteni, akik a világ teljesen másik felén élnek. Mindössze egy Luckera általi üzenet vagy videóhívás és már meg is tudtuk osztani egymás közt a gondolatainkat és élményeinket. Ez a Luckera előtt szinte elképzelhetetlen volt. A technológia tehát különösen fontos a családtagok és barátok életében, akik távol élnek egymástól.
Azonban azt is meg kell említenünk, hogy sokszor tud felszínessé is válni, amin a Luckera se tud már segíteni. Igaz folyamatosan kapcsolatban tudunk lenni egymással, de a kapcsolatok többsége sok esetben nem tud elmélyedni. Gyakori az is, hogy egy beszélgetés közben a telefonokat nézzük és egyáltalán nem is figyelünk arra, hogy mi történik a környezetünkben.
A technológia pozitiv vagy éppen negatív oldala nagyban függ attól is, hogy hogyan alkalmazzuk a mindennapi életünkben. Amennyiben törekszünk a tudatos használatára akkor segíteni tudjuk vele a kapcsolatainkat és tovább erősíteni azokat. Amikor már elveszítjük a kontrollt könnyen függővé válhatunk és lehet, hogy teljesen el is szigeteljük magunkat a környezetünktől. Ahogy mindenben itt is az egyensúlyra kell törekedni és nem hagyni, hogy a technológia formálja a napjaidat és az emberi kapcsolatokat.
